Egri világkupa: tucatnyi érem szombaton
Öt arany-, nyolc ezüst- és két bronzérmet szereztek a szombati első napon a magyarok az Egerben zajló XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupán és Minaret Kupán.
A felnőttek között Senánszky Petra és Sincki Ádám megnyerték az 50 méteres uszonyos gyorsúszást, ami bizakodásra ad okot a nyári Világjátékok tekintetében. Ráadásul a felkészülési időszakhoz képest az időeredményeik kiemelkedőek a mezőnyhöz képest. Ugyanezen a távon ezüstérmet nyert Varga Krisztina. A férfi 800 méteres felszíni úszásban Kanyó Dénes nagy küzdelemben volt külföldi versenytársával, és végül szintén a második helyen ért célba. A női 200 m felszíni úszásban a világbajnok orosz versenyző nyert, Károlyi Csilla harmadik lett. Az 1500 méteres felszíni úszásban Hamlin Matthew győzött Semostyán Róbert előtt.
A junior mezőnyben a lányoknál 50 méter uszonyos gyorson Szabó Anita nyert, szorosan mögötte pedig Hamlin Dorothy ért célba, vagyis a fiatalok, akárcsak a felnőtt nőknél, ebben a korosztályban is kibérelték a dobogó első két fokát. A fiúknál ebben a számban Fazekas András harmadikként zárt. A fiú 800 méteres felszíni úszásban Mozsár Alex ezüstérmes lett: idejével a felnőtt mezőnyben is megállta volna helyét, és 6 perc 34 másodperces eredményével junior szintidőt. A gyöngyösi versenyző később 200 m felszíni úszásban is második lett, akárcsak a lányoknál Kothencz Petra.
Szombaton a váltók közül a 4x50m uszonyos gyorsúszás küzdelmeit rendezték. A felnőtt nőknél a Szabó, Szűcs, Kiss, Senánszky kvartett szerezte meg az első helyet, mögöttük a kaposváriak (Varga, Hamlin, Király,Paluska) értek célba a második helyen.
Férfi 50 m búvárúszásban a kolumbiai Rodriguez 13,77 mp-es idővel új világcsúcsot úszott, megjavítva az orosz Kabanov és dél-koreai Lee 13.85-ös rekordját.
Az eredmények elérhetők itt: http://results.buvar.hu/worldcup2017/
XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupa és Minaret Kupa, a magyarok szombati eredményei:
50m búvárúszás (14-17 évesek)
7. Kis Roland (Bácsvíz KVSC) 17,05 mp
800m felszíni úszás (18 és idősebb)
2. Kanyó Dénes (Muréna UBK) 6:33,28, A-szint
800m felszíni úszás (14-17 évesek)
2. Mozsár Alex (Mátrai Erőmű BK) 6:34,07, A-szint
4. Hajnács Lili (Muréna UBK) 7:33,59, B-szint
4x50m uszonyos gyors váltó abszolút férfi
4. Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE (Fazekas, Hamlin, Semostyán, Stadler) 1:24,66
8. Amphora BK (Kiss, Cséplő, Sebrek, Lázár) 1:41,82
4x50m uszonyos gyors váltó abszolút női
1. Debreceni BK (Szabó, Szűcs,Kiss, Senánszky) 1:29,67
2. Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE (Varga, Hamlin, Király, Paluska) 1:33,20
50m uszonyos gyorsúszás felnőtt férfi
1. Sincki Ádám (Győri Búvár SE) 19,31, A-szint
7. Kosina Gergő (Debreceni BK) 20,25
50m uszonyos gyorsúszás felnőtt női
1. Senánszky Petra (Debreceni BK) 21:30, A-szint
2. Varga Krisztina (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 22:13, A-szint
50m uszonyos gyorsúszás 14-17 fiú
3. Fazekas András (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 20:85, B-szint
50m uszonyos gyorsúszás 14-17 lány
1. Szabó Anita (Debreceni BK) 22,63, A-szint
2. Hamlin Dorothy (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 23,01, A-szint
7. Kiss Blanka (Debreceni BK) 23,98
200m felszíni úszás felnőtt női
3. Károlyi Csilla (Eötvös DPSE)
200m felszíni úszás 14-17 éves fiú
2. Mozsár Alex (Mátrai Erőmű BK) 1:26,49, A-szint
6. Kádár-Németh Kristóf (KVSC) 1:30,46, B-szint
200m felszíni úszás 14-17 éves lány
2. Kothencz Petra (Muréna UBK) 1:34,16, A-szint
1500m felszíni úszás abszolút férfi
1. Hamlin Matthew (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 12:53,77, B-szint
2. Semostyán Róbert (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 13:13,16, A-szint (j.)