OSEI állásfoglalás

Az Országos Sportegészségügyi Intézet közzétette állásfoglalását és ajánlásait.

A pandémiás járvány részleges lecsengése okán a védekezés enyhítései elkezdődtek. Az edzések megfelelő óvintézkedések mellett folyamatosak. A sportolók közel 3 hónapig tartó leállása végett fokozott figyelmet érdemelnek a terhelések megkezdésével. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy az edzések elkezdés után a terhelések fokozatos emelése szükséges. Kérjük kifejezett figyelmüket és kidolgozott edzésterveiket a sportolók munkatervének és egészségvédelmének érdekében.  

 Állásfoglalás COVID-19 myocarditis kérdésben 

 A COVID-19 pandémia kapcsán folyamatosan frissülő szakmai ajánlásokat figyelembe véve, valamint az általunk korábban kiadott általános COVID-járványügyi ajánlásunknak megfelelően a következő állásfoglalást tesszük: 

 Igazolt COVID-19 betegséggel összefüggésben számos keringési, légzőrendszeri és központi idegrendszeri szövődmény ismert. 

 A sportolók szempontjából legfontosabb a vírusinfekciót követően jelentkező következményes szívizomgyulladás lehetősége.  Emiatt bármilyen vírusinfekciót követően az intenzív sporttevékenység végzése kizárólag megfelelő körültekintés mellett lehetséges. Panaszmentes esetekben is indokolt a kardiológiai kivizsgálás (nyugalmi ekg és szívultrahang) 

 A tünetmentes COVID-19 pozitív teszteredmény esetén legalább 2-4 hétig javasoljuk a fizikai kíméletet, a verseny és szabadidősport mellőzését. Tünet és COVID-19 pozitív teszteredmény esetén ugyanez 6 hét. A sportorvosi-versenyzési engedély pozitív teszteredmény esetén automatikusan felfüggesztésre kerül, a terápiás-karantén-biztonsági időszak leteltével újra kell indítani a versenyzési engedély megszerzésének folyamatát a sportorvosnál. 

 Igazolt COVID-19 betegség vagy myocarditis, arteritis gyanúja esetén komplex kardiológiai vizsgálatot javaslunk (nyugalmi EKG, terheléses EKG, szívultrahang, laborvizsgálat, tüneteseknek koronária CT, szív MR). A komplex kardiológiai vizsgálat általunk ajánlott összetevői természetesen  - a szakvizsgálatot végző kardiológus által szakmai szempontok alapján tovább is bővíthető. Akut szakban arra utaló panasz esetén pericarditis kizárására szívultrahang elvégzése szükséges.  

 Kardiológiai szakvizsgálattal igazolt szívizomgyulladás esetén a versenyengedélyek kiadása tekintetében a mindenkor érvényben lévő Sportszakmai útmutató ajánlása szerint kell eljárni.  Örülünk, hogy a védekezés új szakaszában egyre több edzés- és versenytevékenység indulhat, azonban az újrakezdésnek van kockázata. Ebben a fázisban a szokásosnál is nagyobb a megelőzés (szív problémák, központi idegrendszeri történések, mozgásszervi sérülések) jelentősége. Kérjük, hogy a legkisebb eltérések, tünetek, panaszok tekintetében forduljanak a keretorvosokhoz, az OSEI Call Centerhez, a sportkórházi szakrendelésekhez és kardiológiai centrumokhoz.  

 

Eredeti levél letölthető